A Sötétség Ügynökei: sokszor került szóba a híradások során a lélekszívó vámpírok ügye, akik leszálltak a Riora a Main Event ideje alatt és csak sokasodtak, ahogy verseny haladt a vége felé.
Agresszív ügynökök hordái lepték el a verseny helyszínét, akik a szokásosnál is nagyobb elánnal igyekeztek tárgyalni az éppen szünetelő játékosokkal, nem éppen segítve a pihenésüket. Ez persze mindig is így volt és mindig is így lesz, de ebben az évben valahogy zavaróbbá vált, mint korábban bármikor. Talán többen voltak, talán agresszívabbak. Mindenesetre komikus látvány, amikor egy ügynök apait-anyait beleadva próbál meggyőzni egy ESPN kameramant, hogy az ő ügyfelét vegye a kordon másik oldalán. Az meg még rosszabb, amikor egy játékost élete egyik legfeszültebb estéjének szünetében a WC-re is hárman kísérnek ajánlatokkal tömve az illető egyébként is zsúfolt fejét.
Játék a nevekkel: Ha már sikerült elég mélyre ásnod magad a Main Event világában ahhoz, hogy sorra eltűnjenek a szemeid elől az asztalok, ne vedd észre a kamerák forgatagát és már képes vagy a részletekre is figyelni – akkor feltárul előtted a Harrah’s legcsodálatosabb és legszórakoztatóbb önkéntelen produkciója. Minden kiesett játékosnak bemondják a nevét és a várost, ahol lakik. Viszont az amerikaiak híresek arról, hogy nem néznek utána a kiejtésnek – a WSOP pedig az egész világot érintő verseny… Ebből aztán sok vicces (vagy bizonyos értelemben szánalmas) szituáció és még több kifigurázó blogbejegyzés születik. A “legkeményebb nyelvtörő” címére eséllyel pályázhatna például Michiel Sijpkens, Jakob Toestesen, Meenakshi Subramaniam, vagy akár Flavio Ferrarizumbini. A főcímek írói pedig szintén csuklást kaptak az olyan nevek betűzése láttán, mint a David Assouline, Mads Wissing vagy a Fokke Beukers. Persze ha mi ejtenénk az USA elnökét baracknak, lehet, hogy egy kontinens kérné ki magának…
